| Cserveni Zoltán Valér: KERESZTES, ill. KERESZTESSY család kutatása. | A KERESZTESSY, ill. KERESZTES öseiket kutatóknak !
Tisztelt Kutató Társak !
Nagy érdeklödéssel olvastam végig a KERESZTES, ill. KERESZTESSY családokat kutatók egymáshoz írt sorait is. Az én kutatásaimban ugyancsak megtalálható egy KERESZTESSY JÓZSEF neve, aki hozzávetöleges számításaim szerint 1828 körül születhetett. Ezt a dátumot persze csupán felesége, KÁROLY JULIANNA adatai és az ismert akkori szokások ismeretében határoztam meg, ami pl. özvegység esetén már lényegesen eltérhet. KERESZTESSY JÓZSEF-röl több adatom jelenleg még nincs, így gyermekeikröl sem rendelkezem eddig még semmilyen információval. Amit biztosan tudok velük kapcsolatban az eddigi ca. 39 éves kutatásaim eredményeként, azt itt röviden megadom. Ha valaki egybevágó adatokkal rendelkezne, kérem jelezze nekem a cserveni.at WEBOLDALAMON található KONTAK oldalamon lévö elérhetöségeim bármelyikén.
KÁROLY JULIANNA ("JULCSA") született RÁCZKEVE, 1831 decemberében és ERCSI-ben,1915 május 21.-én halt meg. Szülei KÁROLY JÁNOS (Ráczkeve,1803. Ráczkeve,1859.), Kossuth-kapitány, ill. Ráczkeve föbírája és Csepek(g)Erzsébet (*Ráczkeve,1812. Nagy-Tétény,1869.)voltak. Az ö 2.-ik férje volt KERESZTESSY JÓZSEF, akivel ca. 1851-ben kötöttek házasságot. Egy, a birtokomban lévö 1906 évi bírósági örökösödési keresettel kapcsolatos "ítélet"-ben KÁROLY JÚLIA már mint özv. KERESZTESSY-né szerepel, tehát férje ezt az idöpontot megelözöen hunyt el.
Ezeket az adatokat is figyelembe véve jutottam arra a következtetésre, hogy a legnagyobb valószínüséggel az Önök levelezéseiben is elöforduló Bánfalvi és Homok szt. Iványi KERESZTESSY JÓZSEF (*Budapest,1819.08.07. Budapest,1895.04.16.) vívómesterröl lehet szó, akinek síremléke Budapesten, a kerepesi úti temetöben található. Amennyiben az ö eredeti családi neve is KERESZTES volt, úgy egy nemesi címmel kapcsolatos adománylevélnek kell valahol léteznie, amiben az elöneveivel együtt a családi nevének "y"-os megváltoztatására is kell utalásnak lennie. A nemesi családi név végén található "y" szinte minden esetben az illetö nemességére való utalás, ill. megkülömböztetö jelzés is volt egyben. Tehát valószínünek tartom, hogy valamilyen (akár a magyar sport területén elért)kimagasló eredményeinek elismeréseként került sor a nemesi sorba való felemelésére, amihez többnyire birtokadomány is tartozott. Ezt jelzi a dupla elöneve is, vagyis "bánfalvi és homok szt. iványi" birtokokat ("jószágokat") kaphatott a nemesi levéllel együtt. Ezeket az iratokat kellene megismerni, ill. átolvasni, ha valakinek erre lehetösége lenne, ahol pontos választ lehetne kapni a családi nevének eredetével kapcsolatban, ahol többek között az elönévhasználatra jogosúlt többi családtagok, pl. gyermekei is fel vannak sorolva. Abból egyértelmü választ lehetne kapni több, ma még nyitott kérdésre is, amit a KERESZTES (-SSY)családok kutatásával kapcsolatos levelekben is olvastam.
Én KÁROLY ZSIGMOND "ERCSI örökös bírájának" dédunokája vagyok, aki egyik testvére volt KÁROLY JULIANNÁNAK. Testvéreik közt volt még KÁROLY JÁNOS cz. püspök-történetíró, a székesfejérvári káptalan nagyprépostja és kanonokja, megyebizottsági tag,stb., aki többek közt a FEJÉR VÁRMEGYE TÖRTÉNETE címü 5 kötetes munkájáról is ismert, aminek utolsó kötetét 1904-ben adták ki. (Vármegyei Monográfia.) A testvérek közt volt még KÁROLY GYULA SÁNDOR, cs.és kir.husz.ezredes is, aki élt SZEGED-en is, majd EGER-ben, s akinek a HEVES megyei születésü BÚDERMANN PAULINA volt a felesége. A 7 testvér közül KÁROLY ERZSÉBET volt a 6.-ik a sorban, akinek a ca. 1848-ban RÁCZKEVÉBEN született GÓZONY JÓZSEF volt a férje. Az 1839-ben ugyancsak RÁCZKEVÉN született leánytestvérüknek, KÁROLY JOSEPHA KAROLINÁNAK pedig a ca. 1835-ben (?) született CSILLAG JÁNOS tanító volt a férje. A családaink történetét már kb. négy évtizede kutatom, így ezen a vonalon is kutatok esetlegesen ma is még élö KERESZTESSY - KÁROLY leszármazottak, vagyis rokonaim után. Ha valakinek a közölt adatok bármelyike is ismerös lenne, kérem, keressen meg, amit elöre is nagyon megköszönök. Még valamire felhívnám egyben az érdeklödök figyelmét. A cserveni.at WEBOLDALAM-nak a FOTOK címü oldalán keresztül elérhetö az INTERNETES FOTOALBUMOM is, aminek az " ISMERT és ISMERETLEN ÖSÖK és ROKONOK" részében található régi fényképek közt vannak erdélyi, ma még beazonosítatlan rokonok képei is. Talán valaki felismer közülük valakit, ami további közös segítséget is jelenthet. Egyik kedves kutatótársunk közlése szerint a budai Mátyástemplomban volt megtalálható az Erdélyböl származó bánfalvi KERESZTES család címerére. Ha valaki, aki a közelben él, s azt meg tudná nézni, arról pl. egy másolatot, vagy részleteket tartalmazó digitális fotót is tudna készíteni, s abból nekem is egy másolatot eltudna küldeni, sokat segítene vele. Az illetö írta, hogy a leszármazottak egyik ága Svájcban, a másik Bécsben él. Én megpróbálom a bécsi vonalat felkutatni, talán az is hoz némi továbbjutást.
Tisztelettel,
Cserveni Zoltán Valér
|
| | |